Előadások és koncertek

Szent István-napi ünnepi műsor

2014. augusztus 20-án este 8 órakor a Lukijan Mušicki Művelődési Tájékoztatási Központ Szent István-napi ünnepi műsort szervez a művelődési központ nyári színpadán.Az ünnepség keretében Szent Istvánról szóló versek, énekek hangzanak el, valamint fellép a Dalárda férfikórus, illetve a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület citera- és tánccsoportja.Ünnepi köszöntőt Gusztony András, polgármester mond.A Szent István-napi műsort tűzijáték zárja.A szervezők mindenkit szeretettel várnak. 

Moliére: A FÖSVÉNY, a Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka

2014. június 11- én a Lukijan Mušicki Művelődési Tájékoztatási Központ színháztermében vendégszerepel a Zentai Magyar Kamaraszínház, Moliére: A FÖSVÉNY című darabjával.Az előadás este 7 órakor kezdődik, a belépőjegy 100 dinárba kerül.A szervezők minden érdeklődőt szivesen várnak.

Én és a kisöcsém - zenés vígjáték

A Lukijan Mušicki Művelődési Tájékoztatási Központ színháztermében 2013. november 30–án este 7 órától a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Színjátszó Csoportja bemutatta a temerini közönségnek Eisemann Mihály és Szilágyi László klasszikusát, az Én és a kisöcsém zenés vígjátékot.A darab rendezője: Molnár József.
 

 

 

Sose búsulj című zenés kabaré – összeállítás a nagybecskereki Madách színház vendégszereplése

2013. november 17-én este 7 órai kezdettel a Lukijan Mušicki Művelődési Tájékoztatási Központ színháztermében a nagybecskereki Madách színház színtársulata bemutatta, a Sose búsulj című zenés kabaré – összeállítást  a temerini közönségnek. A darab rendezője:Izelle Károly,korrepetítora pedig Konrád Emma.A hűvös időjárás ellenére vasárnap este megtelt a temerini színházterem, a közönségnek igencsak elnyerete tetszését a színészek alakítása, akik vidám perceket okoztak a nézőtéren ülőknek.Az előadást két felvonásban mutatták be a vendégszereplők, zenés és mulatságos jelentetek váltották egymást

Jótékonysági hangverseny

A temerini Nappali Központ, a helyi önkormányzat és a Lukijan Mušicki Művelődési Tájékoztatási Központ  2013. október 25-én jótékonysági hangversenyt szervez a temerini színházteremben. A Vila együttes zenés táncos fellépését a fogyatékkal élő gyermekek számára rendezik meg. A több mint 80 tagból álló énnekkar, zenekar és folklór először mutatkozik be a temerini közönség előtt. A ma este 7 órakor kezdődő rendezvényre a szervezők mindenkit szeretettel várnak, a belépőjegy 200 dinár.

Oldalak

Subscribe to RSS - Előadások és koncertek